Tudom, hogy egyre ritkábban hozok részeket, viszont erre van ok, méghozzá az, hogy nem nagyon van ihlet, de igyekszem, hogy ne kelljen olyan sokat várni rá. Ajánlanám figyelmetekbe az új blogomat. Ha tetszik, iratkozzatok fel.
Oldalt továbbra is szavazhattok a kedvenc tagra, elárulom, hogy Louis vezet, de Harry nagyon a nyomában van.
Illetve köszönöm a 42 feliratkozót, örülök, hogy ennyi embernek tetszik. Komizzatok, illetve pipáljatok, hogy tudjam, itt jártatok és olvastátok.
Valaki
benyitott Louishoz a kórteremben, miközben a fiú próbált volna elaludni, de ez
kizökkentette nyugalmából. Kinyitotta a szemét és számára egy teljesen
ismeretlen férfi állt. Azonban megeshet, hogy mégis látta már valahol, csak nem
ismeri fel.
-Ki
maga? –Kérdezte ijedten, a férfi mereven állt, majd közeledett az ágya felé.
Mikor már teljesen ott volt, a kezét Louis fejére tette.
-Nem
ismersz meg, fiacskám? –Kissé ijesztő volt, legalábbis Louis számára. Nem
tudta, hogy mit akar és miért jött ide, egyáltalán ki ő?
-Nem.
–Válaszolta ijedten. A férfi kinevette.
-Ne
legyél már ennyire betojva tőlem, kicsikém, ha nem tudnád, én vagyok a
vérszerinti apád, de te egy tuskót tekintesz az apádnak. –Majd nevetett a saját
szövegén egy jót, Louisnak egyáltalán nem esett ez jól, ráadásul gyűlölte az
igazi apját, mert az anyja ezt nevelte belé. Miért pont most bukkan fel, amikor
betegen fekszik egy kórházban? Honnan tudta meg? Talán nyomozott utána?
Érdekes, hogy évekig semmit sem hallott felőle, most meg hirtelen kerül elő.
-Miért
jött ide? Hogy zaklasson?
-Nem.
Már az is baj, hogy látni szeretném a fiamat?
-Nekem
van apám és nem maga az. Menjen el!
-Nem
teheted, beszéljük meg a dolgokat! Sok mindenre rájöttem már az óta, és tudom,
hogy akkor egy nagy hülye voltam. Kérlek, bocsáss meg!
Louis
hívta az orvosokat, hogy küldjék ki ezt az embert, nem sokára meg is jelentek.
-Mi
a gond? –Kérdezte.
-Csak
azt szeretném, hogy ez az úr távozzon. Zaklat engem.
-Nem,
ez nem igaz, én nem zaklatom, én vagyok az apja és nem tudom, miért nem akar
látni. –Védekezett Troy. Az orvos egy percre megállt, látszott rajta, hogy
tehetetlen volt. Most kire hallgasson?
-Küldje
ki, ő nem az apám, csak annak tartja magát!
-Kérem,
uram, távozzon, ha zavarja a beteget. Nekünk mindennél fontosabb a betegek
nyugalma és nem lenne jó, ha felidegesítené.
-Még
visszajövök. –Ezzel távozott is, ment is
a recepcióhoz, hogy kiderítse a címét.
-Louis
Tomlinson címét szeretném.
Az
ott dolgozó nő máris hozzálátott a kereséshez.
-A
28-as szobában van.
-Az
engem nem érdekel? Nekem a címe kell, ahol lakik.
-Sajnálom,
de nem adhatjuk a betegek adatait senkinek sem.
-De
én az apja vagyok, tudnom kell, hol lakik, kérem, adja meg!
-Ha
valóban az apja, akkor miért nem tudja, hol lakik. Ha meg nem tudja, az nem lehet
véletlen, mivel biztosan rossz a kapcsolata vele.
Troy
nagyon dühös lett, amiért a nő beleszól az életükbe, mivel semmiről sem tud,
így nincs is köze hozzá, ahhoz se, hogy milyen a kapcsolata a fiával.
-Ne
szóljon bele, inkább adja meg a címet és nem lesz baj. Addig nem fogok innen
elmenni!
Végül
a nő beleegyezett, azonban félt a következményektől.
-Ne
árulja el senkinek, hogy innen tud róla.
-Ígérem.
Troy
máris megnyugodott, amint megkapta a címet, megfogadta magának, hogy
rendszeresen fel fogja keresni Louist, hogy helyrehozza a múltat, ki szeretett
volna vele békülni. Ki kéne derítenie, hogy az anyja miket beszélt neki róla,
nem számított tőle túl sok jóra.
Másnap
Louis már jól érezte magát, ezért haza is mehetett, viszont meg kellett
fogadnia az orvos tanácsát, hogy pihenjen sokat, és pár nap múlva meg bejöhet
az eredményekért. Összepakolt, Mark érte ment, hogy hazavigye.
-Jól
vagy? –Kérdezte.
-Már
igen. –Felelte Louis, azonban egy kissé letörtnek tűnt, Mark ezt észre is vette
rajta.
-Szomorúnak
tűnsz. Történt valami?
-Nem,
csak félek a vizsgálat eredményétől. –Valójában nem ez volt a baja, nem akarta
elmondani senkinek, hogy az igazi apja felkereste, mert csak probléma lenne belőle,
azonban reménykedett, hogy többé ez nem fordul elő, különben sem tudja, hol
lakik. Attól viszont tartott, hogy az utcán összefut vele, vagy esetleg
nyomozni fog utána és zaklatni fogja.
-Nem
lesz semmi baj, hidd el.
-Remélem.
Hamarosan
hazaértek, mivel már este volt, így Louis lepihent. A vacsora még nem volt
bent, ezért felvitték neki a szobájába. Nem volt éhes, egy falatot se evett
belőle. Reggel korán kelt, hogy bemenjen a suliba, viszont az orvos szigorúan
megparancsolta, hogy maradjon otthon pihenni, de hát nem tartotta be. Nem akart
lemaradni, aztán meg pótolgatni. Na, de nem is ez az igazi ok, hanem, hogy
lássa Gemmát. Ekkor döbbent le: látni akarja Gemmát? Miért nem Eleanort? Mivel
ő az a nő, akit szeret, de neki mégis a másikon jár az esze. Nem tartotta ezt
normálisnak, gyorsan ki is verte a fejéből, hogy csak Eleanorra gondoljon.
Felöltözött, majd lement a konyhába, hogy bekapjon valamit reggelire. A többiek
is fent voltak már, akik nem is értették, hogy Louis minek kelt fel ilyen
korán, ráadásul miért van felöltözve.
-Hát
te? Miért nem pihensz? –Kérdezte tőle Mark.
-Mennem
kell iskolába, már nagyon rég voltam, teljesen le vagyok maradva.
-Nem
mehetsz, pihenned kell, az orvos megmondta!
-Muszáj
bemennem, utána is tudok pihenni.
-A
te érdekedben maradj itthon! Ha emiatt megint kórházba kerülsz, akkor bajok
lesznek és te leszel a hibás, mert felelőtlen voltál.
-Nem
vagyok felelőtlen, tudom, hogy mit csinálok. Jól érzem magam, ezért megyek!
Senki sem tud visszatartani.
Inkább
hagyta, hagy menjen, majd rájön magától is, esetleg ha rosszul lesz, maximum
hazajön, de az is lehet, hogy nem, mert inkább végigszenvedi a napot ebben az
esetben.
Mielőtt
betért volna, felkereste Eleanort a termében, amikor a lány meglátta őt,
azonnal rohant is felé, hogy köszöntse.
-Szia
szerelmem! Jobban vagy már? –Kérdezte, miközben átkarolta a fiú derekát.
-Igen,
különben nem lennék itt és nem láthatnám az én kis hercegnőmet. –Adott a
szájára egy puszit, utána meg már indulnia kellett órára. Majd a terembe érve
puszilkodott Gemmával, aztán helyet foglalt.
Troy
elindult otthonról, egyenesen a kórház felé vette az irányt, hogy meglátogassa
Louist, azonban hamar meg kellett tudnia, hogy már kiengedték és otthon pihen.
Kicsit mérgelődött magában, mert tisztában volt vele, hogy nem lesz neki könnyű
bejutni oda. Beült az autójába és elment a címre. Egy hatalmas villával találta
magát szemben, mindenhol biztonsági zárak. Kiszállt és egy kicsit körülnézett. Baj
lesz csak belőle, ha lenyomja a csengőt, inkább elment, majd útközben eszébe
jutott valami. Ki kéne deríteni, hogy melyik egyetemre jár, majd akkor a lánya
segít neki. Hazament, megvárta, míg Georgia hazajön, hogy aztán faggathassa.
-Georgia,
gyere ide! –Utasította, a lány már ott is állt apja előtt.
-Mondjad,
apa.
-Milyen
a viszonyod most Lottie-val?
-Nem
túl jó, vagyis úgy értem, hogy nem olyan, mint régen, hisz mondtam, neki most
csak a pasija érdekli és nem én. Ma például beszélgettünk, de nem olyan
hosszasan, mint azelőtt.
-Mi
volt a téma?
-Semmi
olyan, ami érdekelne téged, a mostani pasijáról beszélt csak, más témája
úgysincs neki.
-Nem
említette Louist?
-Nem.
-Derísd
ki melyik egyetemre jár.
-Én
tudom amúgy is hová jár.
Nagyszerű,
akkor már holnap be tud menni hozzá. El is érkezett a várva várt nap,
körülbelül tíz óra környékén mehetett be, viszont nem tudta, melyik szakra jár
és, hogy melyik az termük. Nyilván bekopogott a tanári ajtaján, hogy
érdeklődjön, meg is mondták neki. Már csak a termet kellett megkeresni, nem
érdekelte, hogy előadás van, ő akkor is be fog menni Louishoz. Bekopogott,
megvárta a választ, ez után be is nyitott. Louis, amikor meglátta a férfit,
ijedten nézett rá, majd füzetével eltakarta az arcát. Troy nem vette azonnal
észre Louist, kissé körül kellett néznie.
-Louis
Tomlinsont keresem. –Közben a szemével kereste a fiút.
A
többiek mondták is, hogy ott van, nekik fogalmuk sem volt, hogy Louis
zaklatónak tartja ezt a férfit.
-Én
nem ismerem. –Mondta Louis.
-Mi
az, hogy ismersz? Én vagyok az apád, ha én nem vagyok, akkor te nem jöttél
volna a világra, tehát részben nekem köszönheted az életedet. –Fordult a
címzetthez, miközben ezeket a szavakat mondta, majd mikor befejezte, odafordult
a többiek felé, illetve a tanárra is egyszer-kétszer ránézett.
-Emberek!
Bátran kijelenthetem, hogy én, Troy Austin, aki itt áll előttetek, Louis
Tomlinson vérszerinti apja. Mindenkinek hazudtak, őt a Tomlinsonok csak
felnevelték, mivel az anyja, aki az én barátnőm volt, később beházasodott a
Tomlinson családba. Jobb, ha tőlem tudjátok, mert ezek úgysem mondták volna meg
soha az igazat.
Ebből
most nagy botrány lesz, Louis nagyon kellemetlenül érezte magát, mert végül is
igaza volt Troynak, na de, hogy az így kiteregesse, ahhoz semmi joga nincs. Nem
értette minek üti bele az orrát, meg lett mondva, hogy nem kíváncsi rá. Akkor
meg mit erőlteti magát?
Mindenki
Louisra nézett, tőle várták a választ, ő meg arra gondolt, hogy jobb lett
volna, ha otthon marad. Rosszul döntött. Viszont, ami késik, nem múlik. Sajnos.
-Nem
tudom, mit akar ez az ember, nem is ismerem, biztos nem az apám!
-Tagadod?
Legalább a barátaidnak ne hazudnál arról, hogy egy kis fattyú vagy!
Louis
nagyon begurult, inkább nem mondott semmit, hanem összepakolt, majd kirohant a
teremből. Troy utána akart menni, de a tanár elé állt, hogy ne tegye.
-Ne
menjen utána! Miért kellett ezt? Egyáltalán be tudja bizonyítani azt, amit az
előbb mondott?
-Mit
avatkozik bele? Amúgy ha most nem is, de hamarosan lesznek bizonyítékaim. –Majd
távozott.