2013. november 29., péntek

4. rész

Most jó hamar meghoztam a következő részt, azonban szomorú vagyok, mert nem írt senki komit. Pedig fontos lenne számomra a visszajelzés. Tehát ha tehetitek, írjatok és pipáljatok is.
Új kinézetet kapott a blog, de ez csak a karácsonyi időszakban lesz így. Remélem tetszik a karácsonyi dizi. Oldalt szavazzatok, hogy hogyan tetszik.

Louis idegesen kelt reggel, mert tartott Eleanor válaszától és amikor találkoztak a szokásos helyen, a lány elbizonytalanodott. Ő szakítani szeretett volna, hiszen előző nap el határozta magát, még Gemmával is beszélt, aztán valami miatt meghátrált. Szomorúságot látott Louis szemeiben és ha most megteszi, akkor egészen biztos, hogy szegény fiú összetörik, ezt meg nem szerette volna. Képtelen megtenni, inkább szorosan magához ölelte Louist és sírásban tört ki.
-Szeretlek! –Mondta elfojtott hangon.
Louis nem értette ezt a viselkedést, Eleanor nagyon furcsa volt. Biztos volt benne, hogy valamit szeretett volna mondani, de valami miatt visszalépett. Lehet mégis jobb? Jobb, ha nem tudja az igazat? Sosem tudni, de ő mégis rá akart jönni mit titkol előle Eleanor.
-Én is szeretlek!
-Akkor megyünk!
-Igen.
Megfogták egymás kezét és mentek, ahogy más napokon is, senki sem sejtett meg semmit, hogy volt egy kis feszültség közöttük. Sajnos ez nem lett megoldva, mert Eleanor a problémákat inkább a szőnyeg alá söpörte, azt hitte ezzel minden el van intézve. Mikor megérkeztek, elköszöntek egymástól és megbeszélték, hogy délután tanítás végén itt találkoznak, Louis megígérte, hogy nem fog késni, ha mégis, mindenképp szól telefonon. Egy csókkal búcsúztak, és pont akkor érkezett meg Gemma, akinek hirtelen földbe gyökerezett a lába. Nem arról volt szó, hogy Eleanor szakít és kilép Louis életéből? Ezek szerint hazudott volna? Miért tette? Most összetört benne egy világ, most már semmiben sem fog hinni. Ez a nő nem fog eltűnni Louis életéből egy könnyen. Egyedül csak azért nem küzdött a szerelemért, mert nem akart a boldogsága útjába állni. De vajon tényleg az mellette? Ezen elgondolkodott egy kicsit, majd arra jutott, hogy ő talán még boldogabbá tudná tenni Louist. Nem fogja tétlenül nézni, ahogy Eleanor nap mint nap megcsókolja, mikor ő is megtehetné ezt? Elhatározta, hogy bekeményít és észre veteti magát. Eddig miért nem tette meg? Mert túl gyáva volt, sajnos ez volt az igazság, de nem akarta beismerni, hanem inkább arra fogta, hogy Louis így boldog és nem akarja tönkretenni a kapcsolatát. Szó nélkül elment a csókolózó pár mellett és úgy tett, mint aki észre sem veszi, közben meg lehajtott fejjel érkezett be a terembe, majd ült le a helyére. Nem sokkal később megérkezett Louis is, aki egyből Gemmára mosolygott, ezután ő is helyet foglalt.
-Szia! –Köszönt neki. A lány csak szomorúan nézett rá.
-Mi a baj? Miért vagy ilyen szomorú, Gemma? –Végül rákérdezett.
Miért nem veszi Louis észre, hogy már régóta szereti? Egyszerűen olyan vak és bamba, mert ha nem mondják neki, magától nem jön rá. Csak várhatna rá, nem lenne semmi belőle, tehát fölösleges tovább titkolni. Kit érdekel Eleanor? Őt aztán nem, mindig is ellenszenves volt neki, látott benne valami kivetni valót. Biztos volt benne, hogy titkol valamit Louis előtt, azonban ezek csak a megérzései voltak, amik általában nem tévedtek. Ez volt annak az oka, hogy elhatározta magát, kémkedik egy kicsit Eleanor után, persze nem feltűnően. Azonban nem tudta hogyan kezdjen hozzá, ugyanis egy ilyet nem könnyű elkezdeni, sőt lehetséges, hogy nyomozót is fel kell fogadni, arra azonban nincs pénze. Louistól ilyen esetben nem kérhet, pedig annyiszor kihúzta már a bajból, mikor teljesen anyagi csőd kerülgette. Sosem ment oda hozzá pénzért, Louis magától ajánlotta fel, hogy segít és ezt a jószívűségét nagyon szerette, nem akart visszaélni vele semmikor sem. Egy megoldás maradt, hogy elmegy egy diák szövetkezetbe és délutánonként munkát vállal. Már ma megteszi és nem szól senkinek semmit róla.
-Semmi! Nem vagyok szomorú, csak egy kicsit fáradt. –Próbált hazudni, de Louis ennek nem igazán dőlt be. Az ilyet miért képes észrevenni és ami meg fontos, az meg miért kerüli el a figyelmét? Ezt soha sem fogja megérteni benne.
-Valami bántja a lelked, látom rajtad! Barátok vagyunk, Gemma, nekem mindent elmondhatsz! Megbízhatsz bennem, soha sem árulnálak el és úgy gondolom, hogy te se engem.
-Azért mégis csak furcsa, hogy egy fiúnak öntöm ki a lelkem!
Nem volt neki barátnője, akivel az ilyen dolgokat megbeszélhetné, nála Louis töltötte be ezt a szerepet. Akármilyen furcsa volt ebbe belegondolni, de tény, hogy ő volt a legjobb „barátnője”, úgynevezett lelki szemetesládája. Létezik fiú és lány között barátság? Ő úgy vallotta nem, mert az egyik fél úgyis többet érez a másik iránt és ezt most saját magán is tapasztalhatta.
-Majd szünetben elmondom! Fel kell készülnöm!
-Ahogy gondolod!
Lassan kicsöngettek, Louis és Gemma ki is mentek a teremből, hogy keressenek maguknak valami nyugis helyet, nem akarták, hogy bármi vagy bárki is megzavarja őket.
-Szóval már régóta tetszik egy fiú, de barátnője van. Mit csináljak? –Kezdett bele Gemma, reménykedett benne, hogy Louis talán így rájött, de egyenlőre nem úgy festett a helyzet.
-Nem is tudom, milyen viszonyban vagy azzal a fiúval? –Kérdezett rá Louis.
-Barátok vagyunk, de a barátnőjét nem igazán bírom, szerintem kissé furcsa a csaj és nem is olyan jó kislány, mint amilyennek előadja magát. Eltitkoltam azt, amit iránta érzek és szerintem még csak nem is sejti, csak egy jó barátnak tart, ennyi! –Hajtotta le a fejét Gemma.
-Mondjuk nem kéne előle eltitkolnod, mint ahogy most is teszed!
-Mondjam meg csak úgy, hogy szeretem? Ez nem fog menni, régóta örlődöm ezzel! –Sírta el magát Gemma, ezért Louis megölelte őt.
-Nem úgy értettem, hanem adj neki erre utaló jeleket és akkor talán észreveszi.
-Igen, én is így gondoltam, ezt fogom tenni! Nem fog érdekelni engem már az a kis nőcske. Eddig mindig ezt mondogattam magamban, hogy nem fogok a boldogása útjába állni, ha ő azzal a lánnyal boldog, akkor legyen, mert a barátságát nem akarom azért elveszíteni, csak ha ő is többet érez irántam, különben nem tenném kockára.
-Fölösleges áldozatot játszani, küzdj a szerelemért, ami téged illet!
Gemma fejébe megfordult, hogy Louisnak semmi sem esett le abból, hogy mindvégig róla beszélt. Ő meg azt gondolta, hogy valaki másról van szó, ezért is próbált tanácsot adni. Vajot mit szólna, ha megtudná az igazat?
-Igen, teljesen igazad van!
Visszamentek a terembe, ekkor a fiúk hirtelen letámadták Louist.
-Mi az? Megcsalod a szent barátnődet a stréberrel? –Kérdezte az egyikük nevetve és gúnyolódva.
-Láttunk titeket ölelkezni és csókolózni! –Szólalt meg egy másik is, miközben csinált egy idétlen vigyort.
-Na ebből elég, nem történt köztünk semmi, csak annyi, hogy Gemmát meg kellett vígasztalni! A csókot meg ti találtátok ki, ti ostobák! –Majd leült a helyére, a többiek meg csak nevettek rajta.
-Nem vicces! Rohadt szemétládák! –Gemma is odaszólt nekik.
-Legközelebb fényképeket csinálunk rólatok és elküldjük a jó kislány Eleanornak! –Még egy utolsó szúrka piszka, majd elfoglalták ők is a helyüket.

Következő szünetben Louis csoporttársai úgy gondolták, hogy zaklatni fogják Eleanort, persze erről neki egy szót sem szóltak, hanem csak kisétáltak a teremből. Eleanor épp a barátnőivel volt, sorban álltak a büfénél, a fiúk is odamentek.
-Tomlinson megcsal téged! –Vetette oda az egyik. Eleanor arcáról azonnal lefagyott a mosoly. Már megint azzal a Gemmával van? Miért nem szakított vele reggel? Na, de ezeknek a srácoknak nem lehet hinni, legtöbbször minden szavuk hazugság.
-Hányszor eljátszottátok már ezt? Egyszer sem csak még meg! Értettétek?
-Nem veszed észre, mert vak vagy! Gondolj bele, szinte egész nap Gemmával van, egymás mellett is ülnek. Képzeld, az előző szünetben csókolóztak is!
-Húzzatok innen nagyon gyorsan! –Ezzel hátat fordított nekik.
-Ezt nem hiszem el! Mindig ezzel jönnek, nagyon unalmasak! –Panaszkodott Eleanor a barátnőinek, akik egyetértettek.
Mindannyian visszamentek a terembe. Az óra elején Louis orra elkezdett vérezni, amit észr sem vett, olyan hirtelen jött. Épp dolgozatot készültek írni, ezért belenézett Gemma füzetébe, és mivel felé hajolt, összevérezte a lapot. 
Nagyon megijedt, gyorsan odatette az orra elé a kezét, mert papír zsebkendő nem volt nála.
-Van nálad zsepi? –Kérdezte Gemmát, aki ránézett és szinten nagyon megijedt.
-Úristen! Mi történt?
Gyorsan kivett egy zsepit a zsebéből és Louis orra elé tette, majd odaszorította, hogy azért a ruháját ne vérezze össze. Ki kellett kéreckednie a mosdóba, a többieknek sem volt valami szép látvány ez. 
Mindjárt vége az órának, de Louis még mindig a mosdóban szenved, mert nem akar megállni a vérzés. Fájt a feje is és egyre jobban szédült. Mi lesz így vele? Sürgősen segítséget kell kérnie, így hát újabb darabot tömött az orrába és indult vissza a terem felé.

Lottie-nak nem volt nyugta az iskolában Harry miatt, aki minden szünetben meglátogatta és rá akarta sózni a rózsáját.
-A világ legszebb lányának! –Mondta Harry, majd Lottie felé nyújtotta a virágot, a lány ideges lett, mert ez ma már a tizedik próbálkozása.
-Nem adja fel egy hamar a Styles gyerek! –Nevettek Lottie osztálytársai.
-Hagyj békén, Styles! –Kiabált rá a lány.
-Miért nem a keresztnevemen szólítasz? –Kérdezte értetlenül Harry.
-Mert nem vagy rá méltó és vidd el innen jó messzire az idióta rózsádat!
-Remélem egyszer majd rájössz, hogy most nagyot hibáztál! Szia! –Harry lehajtott fejjel távozott a teremből. Mindenki nevetésben tört ki Lottie-n és Georgia-n kívül.
-Miért nem fogadod el, nem látod milyen kitartó? –Kérdezett rá Georgia.
-Mert idegesítő! –Fonta keresztbe a karjait Lottie.

Vége a tanításnak, Eleanor várakozik a megbeszélt helyen, de Louis már tíz perce késik és semmi jelzést nem adott róla. Egyre idegesebb volt, megint Gemma jutott az eszébe, biztos volt benne, hogy miatta van ez az egész. Nem tartott sokáig, mert megpillantotta Gemmát egyedül a kapuban, miközben jön kifele. Fellélegzett, tehát nem vele van. Miért nem szólt? Megcsörgette, de ki volt kapcsolva. Amikor Gemma elment mellette úgy érezte, hogy meg kell őt szólítania, talán ő tudja hol van Louis, még akkor is, ha féltékenykedő libának tűnik, de ez esetben nem érdekelte.
-Bocsi, nem tudod hol van Louis? Itt beszéltük meg, hogy találkozunk! –Kérdezte aggódva Eleanor.
-Nem tudom, nem lógunk egész nap egymás seggébe, tehát aggodalomra semmi okod! –Válaszolta flegmán Gemma, majd távozott is, amilyen gyorsan csak tudott. Eleanornak akkor is furcsa volt ez az egész.

2013. november 27., szerda

3. rész

Na meghoztam az új részt. Csak össze jött valahogy. Azonban egy kicsit csalódott vagyok, mert a második részhez csak négy tetszik pipa jött, míg az előzőekhez olyan 14-17 körül. Miért hagytátok abban az olvasást, ha tetszett? Nem értem. Remélem ezt a részt többen elolvassátok és örülnék a visszajelzéseknek is komi formájában. Ám a hétvégén karácsonyi külsőt kap a blog. És köszönöm a 28 feliratkozót, elég hamar összejöttetek ennyien és a 2600 oldal megjelenítést.

Harry mindenáron be szeretett volna jutni Lottie-hoz, de Louis akadályozta ebben. Azonban fenyegetőzni kezdett, aminek hatására Louis rosszul lett, majd Harry lábai előtt összeesett. Azt sem tudta mit csináljon, fel sem fogta, hogyan történhetett ez. Vajon ő az oka annak, hogy összeesett, hogy rosszul lett? Elkezdett ezen gondolkodni, majd rájött, hogy ez kizárt, mert alapból  baj lehetett vele, tehát megnyugodott. Most lenne lehetőség arra, hogy berohanjon, ugyanis a kapu tárva nyitva volt, szabad az út. Na, de ha ezt megteszi otthagyva Louist ájultan, akkor bizonyára Lottie-nál örökre eláshatja majd magát, mert még annyi szíve sem volt, hogy segítsen rajta. Tehát inkább maradt, letérdelt hozzá, hogy jobban szemügyre vegye a mozdulatlan fiút. 
-Térj magadhoz! Mi a fene van veled? –Beszélt hozzá, de hiába, mert választ nem kapott. A zsebéből kihalászta a telefonját, mert úgy határozott kihívja hozzá a mentőket, ám ekkor két lány jelent meg a kapuban: Lottie és Fizzy, akik nem voltak vicces kedvükben. Sőt kifejezetten ellenszenvet váltott ki belőlük Harry jelenléte.
-Bántottad Louist? Ha igen, akkor keservesen meg fogod bánni, te felfújt hólyag! –Mondta bosszúsan Lottie.
Harry mentegetőzni kezdett.
-Nem, én egy ujjal nem értem hozzá! Megmagyarázom!
-Nincs szükség arra, hogy hazudozz! Pontosan tudjuk, hogy be akartál jutni hozzám, ezért leütötted! –Vádaskodott Lottie, közben meg nem is sejtette, hogy testvére csak rosszul lett, semmi verekedés nem volt.
-Dehogy ütöttem le! Egyszer csak elsápadt, majd összeesett! Ezért is van a kezemben a telefon, hogy kihívjam a mentőket!
-Nem kell! Takarodj innen! –Parancsolt rá Lottie.
-Ne segítsek bevinni? Nem fogjátok elbírni! –Ajánlkozott fel Harry. Most valóban szívből tette, mivel komolyan gondolta Lottie-val, még ha nem is hisznek neki, mert ilyen szempontból már eljátszotta a bizalmát mindenkivel szemben.
-Nem szükséges! Bemegyek szólni apának! Fizzy, maradj itt és ne engedd, hogy ez a vadbarom hozzá érjen! –Adta ki a parancsot húgának Lottie, míg ő bement szólni az apukájának, hogy hozza be Louist. Harry továbbra is erőszakoskodott, hátha Fizzy megengedi neki.
-Akkor segíthetek? –Kérdezte lágy hangon.
-Hát nem tudom, Lottie ki fog nyírni, ha hozzá érsz! Nem csak téged, hanem engem is! Nem akarok veszekedést vele, tehát inkább menj el! 
-Akkor mondd meg, hogy miért utál!
-Nem tudom, de majd megkérdezem! Kérlek most menj el!
-Rendben van! De még visszajövök és nem fogom feladni! Na szia!
-Szia!
Harry megfordult és elment. A rózsát ott felejtette a földön, amit Fizzy észre is vett. Felvette, majd jobban megvizsgálta és azon gondolkodott, hogy Lottie-nak szánta-e. Hát persze, kinek másnak, hisz észrevette, hogy ez a fiú udvarol a nővérének. Valamiért ez nem tetszett neki, unta már, hogy mindig csak Lottie és ő ezért csak a háttérben meghúzódik. Ráadásul ez a pasi irtó helyes, legalábbis így gondolta. Miért egy olyan kell neki, aki utálja őt, mivel ő szívesen járna vele. Nem sokára Lottie kiért Markkal, az apukájukkal.
-Mi történt, lányok? –Kérdezte a férfi a lányait, ekkor Lottie előlépett.
-Itt volt az a barom, aki nekem akar udvarolni, kétszer is csöngetett, ekkor mondtam Louisnak küldje el és gondolom leütötte, hogy bejusson, de még időben kiértünk!
-Biztos, hogy leütötte? Láttad? –Kérdezte Mark.
-Hát azt nem, de biztos vagyok benne! –Lottie kitartott a véleménye mellett, ám neki is kezdett furcsává válni, hogy miért nem tér magához ennyi idő után. Elgondolkodott rajta, de nem szólt semmit. Mark kezébe vette Louist és becipelte őt a szobájába. A nappaliban ott volt Keith, Jay és az ikrek, akik mind látták, hogy Louis eszméletlen. Keith Jay felé fordult, majd szóvá tette ezt az egészet.
-Jay, mi van a fiaddal?
-Fogalmam sincs mi lehet vele. –Válaszolta nyugodtan Jay.
-Nem tudom, mostanában eléggé fáradékony és sápadt. Én csak figyelmeztettelek, a te fiad! Sosem voltál minta anya, mit is várhatnék tőled, te semmire kellő?
Kezdődik megint, ez megy már húsz éve. Keith sosem békült meg Jay-el, mindig is azt gondolta, hogy csak a pénzre hajt, főleg, hogy most eléggé viharos a házasságuk. Az öreg alig várta, hogy már elváljanak, hogy kitegye ezt a nőt a házból. Louist sosem tekintette az unokájának, csak egy áldozatnak tartotta, hogy ilyen anyja van, az apjáról meg nem is beszélve.
-Kezded megint? Nem unod még? –Akadt ki Jay.
-Inkább nézd meg a fiadat, addig is foglalkozol a gyerekeiddel, ha már olyan nehezedre esett mindig is! –Majd eltávozott, inkább, minthogy ezzel a nővel kelljen lennie egy légtérben.

Eleanor amikor hazaért, nagyon rosszul érezte magát, amiért ez történt. Ha nem hozza meg a döntését, akkor továbbra is el kell ezt tűrnie, meg a sok irigykedő libát is, amiből már nagyon elege van. Talán legjobb lesz, ha szakít vele, ezen elgondolkodott egy darabig, majd végül arra jutott, hogy akkor elkezdődne egy újabb szenvedés, mert nélküle üres az élete. Ennek is egyszer vége lesz, csak túl kell esnie rajta. Fogta magát és elindult Gemmához, hogy beszéljen vele. Átadja neki Louist.
Mikor odaért, összefutott Harryvel, aki épp haza felé tartott.
-Hát te mit keresel itt? –Kérdezte meglepetten.
-Beszélnem kell Gemmával. –Felelte szomorúan Eleanor.
-Csak nem rájöttél az igazságra? 
-De igen! Pont emiatt szeretnék vele beszélni.
-Persze! Menj csak!
Harry előre engedte Eleanort, majd becsukta maga mögött az ajtót. Gemma a nappaliban tévézett és a tükörből látta meg Eleanort, ekkor elöntötte a düh. Mit keres itt az a nő, aki akadályozza a boldogságát? Vajon mit akarhat? Felállta, majd megfordult.
-Szia Eleanor! Érezd magad otthon! –Próbált kedves lenni, de legszívesebben elküldte volna melegebb éghajlatra. Csak Louis miatt nem tette.
-Köszönöm! Beszélnem kell veled. –Fordította komolyra a témát Eleanor.
-Harry, ne hallgatózz! –Szólt rá Gemma, ekkor a fiú itt sem volt, de persze megállt az ajtó előtt hallgatózni. Ebből ő sem maradhat ki.
-Szakítok Louisszal! Így számodra szabaddá válik az út! –Mondta, miközben lehajtotta a fejét, majdnem elsírta magát és ezt Gemma is észre vette rajta. Nem tudta, hogy ezt most komolyan mondja, vagy csak viccel.
-De miért? Mi történt?
-Az legyen az én dolgom! Holnap fogom megmondani neki. Időt kértem tőle mára. Legyél vele boldog, én kiléptem az életéből! 
Eleanor ekkor távozott, természetesen Gemma egy percig sem akarta visszatartani, sőt örült is a hírnek, még ha nem is mutatta ezt ki. Talán így több esélye lesz Louisnál, ha már Eleanor szakít vele? 

Louis később magához tért a saját szobájában, az anyukáját látta maga előtt, a többiek meg hagyták pihenni. Maga sem tudja, hogy mi történt az előbb, miért lett rosszul, hiszen ilyesmi még nem igazán fordult elő.
-Jól vagy? –Kérdezte tőle halkan az anyukája.
-Azt hiszem igen.
-Mi történt?
-Hát ööö…nem tudom! –Louis a fejére helyezte a kezét.
-Csak nem leütöttek, ahogy Lottie is mondta? 
-Nem ütött le senki, vagyis nekem nem rémlik.
Később egy halk kopogás hallatszott, Jay kiszólt, hogy nyitva van, ezért az illető belépett, aki nem más volt, mint Keith.
-Hogy van az úrfi? –Kérdezte gúnyosan.
Louisnak rosszul esett mindig is, hogy Keith őt nem tartja az igazi unokájának és, hogy vele mindig máshogy bánik, ha az öregnek rossz napja van, akkor még sértegetni is képes, mint ahogy most is teszi. Ha ilyenkor meg mer szólalni, akkor lekiabálja a fejét, az most meg neki nem hiányzott, így is fájt a feje és egy kicsit szédült is. Odalépett az ágya mellé, nem tudta mire készül, bár ütést egyszer sem kapott szerencsére még tőle.
-Mi az, megütötték a kis fejedet, amitől elájultál? –Továbbra is gúnyolódott, miközben megkopogtatta kicsit erősebben Louis fejét. A fiú elhúzta a fejét, majd Jay ellökte onnan Keith kezét.
-Hagyd békén! –Szólt rá az öregre keményebben, ő csak nevetett.
-Mi az? Nem fogom bántani a fiacskádat! –Ezzel távozott is a szobából, egyenesen a sajátjába vonult és elkezdett gondolkodni a végrendeletén. A hétvégén családi gyűlést hív össze, hogy közölje velük, hogy hamarosan távozik az élők sorából és biztosítani szeretné unokái jövőjét. Louisnak is adjon valamit, vagy maradjon semmi nélkül, végül is neki csak a saját vér szerinti unokáiról kötelessége gondoskodni, nem pedig egy betolakodó nőszemély gyerekéről. Ő így volt ezzel és hamarosan megírta végrendeletének a vázlatát.

Másnap reggel Louis idegesen kelt fel, mivel nem tudta, hogy Eleanor milyen választ fog adni, ugyanis időt kért. Még az is lehetséges, hogy nem döntött és tovább kell várakoznia. Senkinek nem beszélt még róla, hiszen még semmi sem biztos. Elindult a megbeszélt hely felé, ott találkozott Eleanorral, aki csak szomorúan nézett maga elé.
-Szia! –Köszönt neki halkan Louis.
-Szia! Nagyon fontos dologról kell veled beszélnem! Kérlek hallgass meg! –Mondta a lány.
-Hallgatlak!
Belenézett Louis szemeibe, volt benne valami, ami egy kicsit visszatartotta őt, hogy szakítson vele. Szomorúságot látott benne, talán nem ez a legjobb alkalom erre. Aztán azon töprengett, hogy sosem lesz elég bátor hozzá, minél hamarabb túl lesz rajta, anná könnyebb lesz, így legalább nem fog rágódni a dolgon heteken keresztül. Egy perc csend következett, miközben Eleanor gondolkodott, ebből Louis zökkentette ki.
-Ha szakítani akarsz velem, akkor mondd meg! Ha nem szeretsz már, akkor ne tartsd magadban! Meg fogom érteni és nem fogom erőltetni, csak ne hazudj!
-Én nem akarlak megbántani, de… -Eleanor hangja elcsuklott.
-Mondd már! –Szólt egy kicsit keményebben Louis.
Eleanor leblokkolt, azt sem tudja, hogy most mit csináljon és ez nagyon zavarta őt.

2013. november 21., csütörtök

2. rész

Bocsánatot kérek, amiért ennyit kellett várakozni a következő részre. Eleve ott a másik blogom, ott is be kellett fejeznem a következő részt, másrészt nem igazán jött ihlet. Hétvégén volt egy nagyobb vitám, ami miatt nem igazán volt kedvem írni, már azon is gondolkoztam, hogy bezárjam-e (nyugi, nem arról van szó, hogy leszólták volna, nem a bloggal kapcsolatos volt a vita). Mivel már ismerem annyira magam, hogy hamar összeszedem magam az ilyenek után, ezért vártam pár napot és sikerült is. 
Tudom, ez a rész elég pocsék lett szerintem, egy kicsit sablonos is, de megnyugtatlak titeket, hogy nem ez a történet lényege, a bonyodalmak még nem kezdődtek el. Nem vághatok bele a közepébe, rá kell vezetni a dolgokat. Nyugodtan megírhatjátok, ha szar lett a rész, mert én is tudom, hogy az. A következő már jobb lesz és ahogy egyre haladunk előre felé, még jobb lesz. Türelmet és tarts velem! Ha elolvastad, hagyj magad után nyomot.

Eleanor várakozott az egyetem bejáratánál, mivel Louis nagyon sokat késik és olyan soha nem fordult még elő, hogy ne szólt volna, ha közbe jön valami. Idegesen járkált fel-alá és mikor megpillantotta Louist Gemmával egy kicsit féltékeny lett és az tett be neki végleg, amikor látta, hogy ölelkeznek és egymáshoz bújnak. Azon gondolkodott mit tegyen. Hisz mindig eltűrte Louis mellett ezt a nőt és bele kellett törődnie, hogy legjobb barátok, de ő úgy gondolta, hogy fiú és lány között nem létezik barátság, mert az egyik fél mindig érez. Pontosan ez a szituáció volt itt is, mert Gemma többet érez barátságnál. Kicsit hosszúra sikeredett az ölelkezés, ezért legjobb lesz, ha közbe avatkozik. Oda sétált eléjük, de észre sem vették őt, csak akkor, amikor megszólalt.
-Louis! Elfelejtetted, hogy én is itt vagyok? –Mondta szomorú hangon, csalódottan érezte magát, bár a szíve mélyén mindig is tudta, hogy ez egyszer be fog következni. Louis csak ekkor figyelt oda barátnőjére.
-Jaj, bocsánat! Nem gondoltam volna, hogy így elmegy az idő! Akkor majd holnap, Gemma! Szia!
-Szia!
Végleg elköszöntek egymáshoz, majd Louis közelebb lépett Eleanorhoz, hogy megcsókolja, de a lány elhúzta a fejét.
-Ne! Kérlek ne játszd meg magad! Tudom, hogy megcsalsz! –Mondta Louis szemébe, mert már nem tűrte ezt sokáig.
-Szó sincs erről! Már ezerszer elmondtam, hogy Gemma csak barát, semmi több nincs köztünk, mert nekem csak te létezel! 
-Sajnálom, de ezt már nem fogom bevenni! Adj egy kis időt, amíg kitisztul a fejem, szeretnék elgondolkodni a dolgokon, illetve a jövőnkön! –A lánynak ekkor elcsuklott a hangja, nem sokáig tudta vissza fojtani a sírást, de ezek után már nem is akarta. Bátran elsírta magát Louis előtt, hogy ezzel is tudassa vele, mennyire fáj ez neki.
-Nem teheted ezt velem, drágám! –Louis próbálta őt visszatartani, de kevés sikerrel, mert Eleanor szó nélkül megfordult, majd elszaladt. A fiú ott helyben térdre roggyant, miközben az arcát a tenyerébe temette és sírni kezdett. Azonban arra már nem gondolt, hogy rengetegen mennek el mellette és bárki megláthatja.

Lottie-nak sem sikerült a legjobban az első napja. Reggel, amikor megérkezett az iskolába, azt sem tudta hová kell mennie, de végül megkérdezte hol tartózkodik épp az osztálya. Végül sikerült megtalálnia a termet, de negyed órát késett.
-Elnézést, csak nem találtam a termet! –Mondta, kicsit zavarban volt, hogy vele is előfordulhat ilyen.
-Semmi gond! Mutatkozz be a többieknek, meg persze nekem is!
-Lottie Tomlinson vagyok! –Bemutatkozott, majd leült egy üres padba. A többiek összebeszéltek mögötte, főleg a neve miatt, de amúgy nekik pont olyan nagyképűnek tűnt a lány, pont mint ahogy a pletykálóktól is hallották. Nem nagyon akartak a szünetben beszélgetni vele, mindössze egy lány ment oda hozzá.
-Szia! Látom magányos vagy! –Szólt hozzá a lány.
-Nem, de az alja néppel nem igen lehet mit kezdeni! Mindenki az elkényeztetett gazdag lányt látják bennem, pedig ha megismernének, akkor lehet megváltozna rólam a véleményük! –Felelte kissé flegmán Lottie.
-Semmi baj, én nem mondom rólad azt, amit a többiek, mert meg szeretnélek ismerni! Georgia Austin vagyok! Örülök, hogy megismerhettelek!
Lottie unottan nézett osztálytársára, látta rajta azt az önelégült mosolyt, talán egy újabb talpnyalóra akadt, aki csak a neve miatt akar vele barátkozni.
-Az jó, remélem nekem már nem kell bemutatkoznom!
-Nem! Suli után ráérsz?
-Nem igazán, bocs! –Válaszolt Lottie, majd felállt a helyéről és kiment. Nem volt kíváncsi erre a Georgia nevű leányzóra. Az udvarra azért ment, hogy kiszellőztesse a fejét, hiszen annyi idiótával lett összezárva, hogy az már neki sok volt. Azonban nem lehetett egy percig sem nyugalma, mert Georgia követte, de közben megállt a büfében, hogy chipset vegyen, majd odament Lottie-hoz, hogy megkínálja vele.
-Kérsz? –Kérdezte kedvesen, majd odanyújtotta felé a chipes zacskót.
-Nem, köszi, de azért kedves vagy! –Pedig egyáltalán nem ez volt róla a véleménye, már volt annyira jó ember ismerő, hogy kiszűrje a nyalizókat és Georgia pontosan olyan volt, mint aki csak érdekből akar vele haverkodni. Visszament a terembe és ledobta magát a székre. Nem sokkal később Georgia leült mellé, mivel elhatározta, hogy mostantól ott lesz a helye.
-Nem baj, ha melléd ülök? –Kérdezte. 
Lottie unottan nézett rá, és végül rábólintott, de már nagyon unta ennek a lánynak a társaságát.
A következő szünetben megint együtt mentek ki, de a kijáratnál egy csapat végzős fiú suhant el mellettük és az egyikük majdnem felborította Lottie-t, aki csak nézett maga elé. Azonban Georgia a védelmére kelt.
-Héj! Nem látsz a szemedtől, idióta? –Kiabált a fiú után, aki megfordult hagyva a többieket kirohanni. A göndör hajú zöld szemű fiúnak megakadt a tekintete Lottie-n, valahonnan ismerős volt neki, csak nem jutott eszébe pontosan hol látta. Odament hozzá.
-Szeretnék bocsánatot kérni, amiért neked mentem! Ugye nincs harag? –Felelte lágy hangon, majd megfogta Lottie vállát. A lány kék szemeivel belenézett a fiú csillogó zöld szemeibe. Egy darabig így is voltak, amit Georgia nem tudott hová tenni. Biztosan szerelem első látásra, csak erre tudott gondolni.
-Nincs semmi baj! –Felelte Lottie mosolyogva, de vajon mi válthatta ki ezt belőle? Ilyenkor mindig flegma volt az illetővel, most ez valahogy nem ment neki.
-Harry Styles! –Mutatkozott be a zöld szemű fiú.
-Lottie Tomlinson! 
Ekkor Harry felnevetett, de nem olyan feltűnően.
-Valahogy éreztem, hogy te vagy! Suli után várj meg a kapunál, szeretném, ha együtt mennénk haza. –Mondta nevetve Harry, viszont Lottie-nak már egyáltalán nem tetszett ez a helyzet, sőt kifejezetten ellenszenvessé vált neki a fiú, akármennyire is jól nézett ki.
-Menjünk, Georgia! –Megragadta a lány karját és elhúzta onnan minél messzebbre.
-Nagyon jó pasi ez, remélem elmész vele randizni! –Mondta lelkesen Georgia, Lottie ezért mérgesen nézett rá.
-Még az hiányozna, hogy ezzel a beképzelt alakkal elmenjek!
-De olyan jóképű, összeillenél vele!
-Elég már, Georgia! Ha annyira tetszik, akkor menj te! –Lottie már mérges volt, elege volt a mai napból már. Alig várta, hogy hazamenjen és lepihenjen egy kicsit.
-Nem engem hívott el, na mindegy!
Amint vége lett a tanításnak, Harry már várakozott az iskola előtt, ő komolyan gondolta a randit Lottie-val, de a lány nem ment oda hozzá, pedig ránézett. A fiú elhatározta, hogy hazáig követi, hogy kiderítse hol lakik. Georgia-ért jött az apja autóval, be is ült azonnal, amint meglátta.
-Szia apa! –Köszönt!
-Szia, kicsim! Hogy ment, amit megbeszéltünk?
-Egész jól, eleinte a lány nem akart velem lógni, de végül megbékélt velem!
Troy közelebb szeretett volna kerülni a fiához, Louishoz és más megoldást nem igazán látott erre, csak azt, hogy a lányát ugyanabba az osztályba íratja be, ahová Lottie is jár. Mivel már többször megkísérelte, hogy beszéljen vele, de az a villa annyira felszerelt, és minden sarokban volt egy biztonsági ember, akik még a fiú közelébe se engedték, nem hogy még beszélni vele.
-Érd el, hogy bejuss a villába és csald ki valahogy Louist!
-Én is szeretném már látni a testvéremet, tehát azon leszek, hogy minél előbb bevágódjak a beképzelt fruskánál! –Georgia nevetett, a valóságban ki nem állhatta Lottie-t, aki egy jó pasit is kikosarazott, mikor más lány mindent megadna, hogy Harryvel randizhasson. Eredetileg Harry volt a suli legmenőbb pasija, emiatt egy kicsit fent is hordta az orrát, rengetegszer kihasználta a lányokat, ennek ellenére mindent megadtak volna, hogy vele járhassanak.
Harry odament a villa elő egy szál rózsával. Megállt a kapuban, megnyomta a csengőt, egy rekedt férfi hang szólt ki a hangszórón keresztül.
-Jó napot! Lottie-hoz jöttem, egy barátja vagyok a suliból! –Mondta a hangszóróba Harry és reménykedett benne, hogy talán kinyílik a kapu, de nem így lett. Csak várt, de semmi, ezért megnyomta még egyszer. Megint csak türelmesnek kellett lennie, mert ide nem egyszerű bejutni, főleg a nem kívánt vendégeknek. Feladta, nem bírt tovább várni, Lottie nem akarja őt látni, de a suliban odaadja neki mindenképp a rózsát. Megfordult és ekkor egy hang akadályozta meg abban, hogy tovább menjen.
-Szia! Segíthetek valamiben? 
Aki kijött a kapuig és állt előtte az Louis volt. Ő talán be fogja engedni a lányhoz, egészen biztos volt benne.
-Szia! Lottie barátja vagyok! Bemehetek hozzá?
-Hagyd békén a húgomat, nem akar látni, világosan megmondta! Különben is nagyon rossz a híred az iskolában!
Harry begurult, pontosan tudta, hogy kivel beszél, hiszen a nővére, Gemma csoporttársa, akivel nagyon jóban volt Louis. Ha megzsarolja, akkor bejuthat Lottie-hoz.
-Na idefigyelj, te hólyag! Ha nem engedsz be, akkor megmondom a kis barátnődnek, hogy Gemma a szeretőd! –fenyegetőzött Harry.
Louis arca hirtelen megváltozott, mintha csak egyre sápadtabb lenne, ezért tehát Harry azt hitte nyert ügye van, de csak addig ameddig Louis össze nem esett a lábai elé.

2013. november 13., szerda

1. rész

Megjöttem az első résszel, remélem tetszeni fog. Oké elismerem kicsit lapos lett és uncsi, de még majd a következő részekben fognak beindulni az események. Ja és a másik blogomat se felejtettem el, a héten nem volt sok időm írni, de majd hétvégén megpróbálom ott is behozni a lemaradást. Ha elolvastad, akkor hagyj magad után nyomott és ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan közöld. Örülnék a tartalmasabb kommenteknek is. És nem hittem volna, hogy a bevezető rész után ennyien feliratkoztok, köszönöm mindenkinek! Jó olvasást!

Eltelt 22 év Louis születése óta, így már 2013-at írunk, tehát innen folytatódik a történet.
A Tomlinson birtok nem akármilyen helyen volt, rengeteg helyet igénybe vett és több generációs luxus villában éltek. Tartozott hozzá egy hatalmas udvar is, amit a kertészek tartottak karban. Ezen kívül még építettek hozzá úszómedencéket is, nem is egyet és gyönyörű növények lepték el az egész területet. Ez az egész Keith Tomlinson tulajdonában van, aki majd az unokáira akarja ráhagyni a vagyonát, hogy ha már elmegy az élők sorából. Tudta magáról, hogy halálos beteg, és már nincs sok idő hátra, de annyi igen, hogy pontosan eldöntse kire mennyi vagyont hagy. Nagyon büszke volt a négy lány unokájára, név szerint Lottie-ra, Fizzy-re, Daisy-re és Phoebe-re.
A legidősebb lány, Lottie kissé el lett kényesztetve és nagyon apás, mert amit kimondott, azt általában megkapta, ha esetleg nem, akkor is sikerült valahogy kikönyörögnie. Ezt Fizzy ki is használta, így neki már nem kellett semmiért hisztiznie, ha két évvel idősebb nővére megkapja, akkor ő miért ne? Mark mindig is igazságosan bánt a lányaival. De ez még nem minden: mindenből a legdrágábbat vásárolták meg és nem azért, hogy szórják a pénzt, hanem azért, mert úgy vallották, hogy a minőségért meg kell fizetni és ha van miből, akkor persze, hogy kiadják. Tehát ez lehetett az egyik oka, amiért Lottie-t irigyelték az iskolában, elég sok utálója volt, de körülbelül ugyanennyi seggnyalója, azonban igaz barátja csak kevés. Ő pontosan tudja kik ők és értük mindent megtenne. Hiába van elkényeztetve, a szíve aranyból van, legalábbis a környezetében élők szerint. Bár néha valóban nagyképűnek tűnik, de úgy voltak vele, hogy van mire. Mindene megvan, amire szüksége lehet egy ilyen korú lánynak. Nagyon elszánt, tudja már pontosan mi akar lenni, ha nagy lesz. Leginkább színésznő szeretne lenni, de ha az nem jön össze, akkor énekesnőnek megy el. Mark fiezett is neki magántanárt, aki felkészíti őt erre a szakmára, sőt ha már főiskolára jelentkezik, ezen az úton indul el. Így könnyebb lesz bekerülnie, ha már van egy kis gyakorlata.
Fizzy kissé háttérbe szorult, szinte már Lottie árnyékába élt. A suliban neki is voltak seggnyalói, akik nővére közelébe akartak férkőzni. Mint minden normális testvérpárnál, náluk is megesik, hogy összekapnak valamin, de ezeknek általában békülés a vége. A vita tárgya leginkább az, hogy Fizzy mindig ellopja Lottie ruháit, amiket fel is vesz, a másik meg az, amikor a fiatalabbik utánozni kezdi mindenben az idősebbet.
Az ikrek, Daisy és Phoebe még kicsik voltak, nekik még az volt a fontos, hogy a legszebb játékokat kapják meg. Igaz kis rosszcsontok voltak, néha a nővéreik agyára mentem az örökös nyüzsgésükkel.
A lányoknak volt egy féltestvérük is az anyjuk oldaláról, ő volt a legidősebb és az egyetlen fiú is. A lányok úgy tudták, hogy ő anyjuk első házasságában született, azonban a felnőttek tudták, hogy szó sem volt házasságról és Louis csak véletlen becsúszott gyerek volt. Úgy gondolták még kicsik ehhez, túlságosan megbántva lennének. De ahogy teltek az évek, egyre inkább úgy voltak vele, hogy fölösleges elmondani, úgy sincs nagy jelentősége ennek már.

Vége lett a nyári szünetnek, a gyerekeknek elkezdődik ismét az iskola, Lottie meg most kezdi el a középiskolát, így természetes, hogy izgul milyen lesz az új suli, milyenek lesznek a társak, a tanárok. Fizzy és az ikrek még általános iskolások, Louis egyetemre jár, így mindenki ráhangolódott már.
Louis különösen örült, hogy ismét átléphette az egyetem kapuit, újra találkozhatott a barátaival. Reggelente a barátnőjével, Eleanorral ment, mivel ő is ugyanoda járt, csak más szakra, így nem voltak csoporttársak.
-Várod már, hogy újra lásd a csoporttársakat? –Kérdezte Louis, Eleanor bólogatott, majd egy széles vigyor ült ki az arcán.
-Gondolom már te is! Csak vigyázz! Gemma nehogy rád másszon! –Mondta jó kedvűen.
-Ne féltékenykedj már, Gemma csak barát, semmi több nincs köztünk!
-Remélem is, nem szeretném, ha megcsalnál akárkivel is!
-Ne aggódj! Én csak téged szeretlek!
Eleanornak volt aggódni valója, hiszen az egyetemen imádták a lányok Louist és nem is azért, mert annyira jól nézett ki, vagy jó dumái voltak, hanem a Tomlinson név miatt, legtöbbjük csak a pénzre hajtottak volna. Ha ez még nem lenne elég, még Louis csoporttársai is gyakran beszólogattak neki, mert irigyedtek rá.
Amikor belépett a terembe, a lányok már nyál csorgatva lesték őt hová ül le, hogy aztán rácsapjanak a mellette lévő helyre. Köztük volt Gemma is, de ő mégis különbözött a többitől, ő nem vetette rá magát egyből, ha meglátta. Louis ezt pontosan tudta, ezért is különböztette meg őt és tartotta a barátjának. Mindenki más ilyenkor már elszállt volna magától, viszont Louist ez egyáltalán nem érdekelte, ő úgy volt vele meg sem érdemli a Tomlinson nevet. Otthon mindig ezt éreztették vele, főleg a nagypapa és ezt az emberek nem is tudják, ez egy családi titok, hogy ő nem vérszerinti örökös. Mi van, ha egyszer rájönnek és ezek után már senkit sem fog érdekelni? Ettől félt a legjobban, ezért se élvezte a helyzetet és különben is nagyon szerette Eleanort. Ha valaki bántja, foggal körömmel megvédi és nem kíméli az illetőt, legyen az férfi vagy nő. Még mielőtt azt hinné valaki, hogy leállt verekedni ez nem igaz, ő nem az a verekedős fajta volt, de ha valaki rátámadna, biztosan megvédené magát. Ezen még nem gondolkodott, fogalma sem volt mit tenne ilyen esetben. 
Ledobta magát az első üres padba és azonnal mellette termett egy szőke szilikonos csaj, akinek fülig ért a szája, hogy ő csapott le Louisra. Ránézett Gemmára, akinek az arcán szomorúság ült meg, hiszen tavaly egész évben egymás mellett ültek.
-Szia, idén én leszek a padtársad! –Mondta a szőkeség, miközben összevissza rázta magát és a haját igazgatta. Louis unott képpel nézett rá ás bólogatott, a lányról így sem lehetett levakarni a mosolyt.
Gemma csalódottan foglalt helyet a másik oldalon, aki már tegnap este óta agyon izgulta magát azon, hogy ő legyen Louis padtársa. Nem sikerült neki, de nem fogja annyiban hagyni, főleg azt nem, hogy egy ribi elfoglalja a helyét. Lement az első óra, ami nem állt másból, mint, hogy a tanár lediktálta az órarendet, elmondta az év menetét, illetve felírták a vizsgák időpontjait. Első szünetben mikor már mindenki kiment, Louis úgy döntött, hogy átpakol Gemma mellé és mellette fog ülni. Amúgy nem volt valami jó tanuló, csak azért járt ide, mert a nagyapja megkövetelte, hiszen a családban mindenkinek volt diplomája és ez náluk alapvető. Még akkor is, ha nem vér szerinti Tomlinson, de ha szeretne közéjük tartozni, akkor azt kell csinálnia, amit mondanak neki, tilos lázadni különösebben neki, mert akár ki is tagadhatják a családból. Keith gyűlölte Jayt-t, csak Mark miatt tűrte el, de mindig is ellenezte a házasságukat. Ez most veszélyben volt, bármikor beadhatják a váló pert és akkor Louisnak vége, el kell neki is mennie az anyjával együtt. Mark úgysem adott neki annyi szeretetet, mint a lányoknak, de nem is várta el. Akkor az egyetemnek is vége, mert akkor nem lesz aki fizesse. Utált tanulni, de a társaságot szerette. Egyenlőre nem gondolt erre, mert még szó sincs erről és Keith nem említette meg ezt, hogy ha Jay és Mark elválnak, akkor mi lesz az ő sorsa a családban. Azok a gondolatok, miszerint, hogy kitagadja csak Louis fejében fordult meg. A szünetet a teremben töltötte, később visszajöttek a többiek és Gemma meg volt lepődve, amikor meglátta, hogy Louis az ő padjában ült. Ő volt a csoport strébere, ő mindig tanult és ha vizsga volt, mindenki mellé akart ülni. Azonban nem nagyon keresték a társaságát, mert máshogyan gondolkozott, mint a többiek. Egyedül csak Louis értette meg őt és ezért nagyon hálás volt neki. Mindig is többet érzett iránta barátságnál, de inkább eltitkolta, mivel tiszteletben tartotta, hogy Louis Eleanorral van már lassan két éve, pont azóta, amióta elkezdték az egyetemet. Úgy érezte nem fogja sokáig bírni, szinte mindennap sírt miatta, főleg azokon a napokon volt érzékenyebb, amikor összefutott Eleanorral, vagy ha látta őket csókolózni és ölelgetni. Azonban most kérdezgette magától, hogy miért nem küzd a szerelemért, miért hagyja, hogy más-é legyen. Arra a válaszra jutott, hogy akkor csak Louis boldogságának az útjába állna és nem akarja végleg elveszíteni, így beérte a barátságával. Nem akarta ezt tönkretenni, ezért is nyelt le mindent.
-Hogy hogy átültél ide? –Kérdezte félénken.
-Üljek vissza? Ugye nem akarod azt? Tudod, hogy mi ketten jó barátok vagyunk és hiába vagy lány, mégis te vagy a legjobb haverom, mert te mindig meghallgatsz és tanácsokat adsz! Ráadásul még korrepetálsz is. Ennél jobb barátot nem is kívánhatnék! –Válaszolta jó kedvűen Louis.
Gemma mégsem tudott mosolyogni. Miért nem veszi észre benne a nőt? Sokak szerint ő szebb és nőiesebb, mint Eleanor, vagy csak irigykedésből hitegették. Eleanor magas és vékony, sosem volt szüksége arra, hogy fogyókúrázzon, ellentétben vele, aki ha megeszik egy süteményt, máris másznak fel rá a kilók. Nem hitt a többségnek, de nem is érdekelte ki a szebb. Louisnak nem a külső volt az elsődleges.
Lassan véget ért a nap, tehát egyre többen mennek haza az első nap után. Louis és Eleanor csoportja egyszerre végzett, ezért a lány a megbeszélt helyen várt a szerelmére, mivel Louis egy kicsit késett. Várt, várt és várt és mikor ránézett az órájára, akkor döbbent rá, hogy már húsz perce itt van. Louis miért nem jön már? Mit csinál ennyi ideig? Ha közbe jön valami, mindig szól neki telefonon, de most nem tette. Kicsit furcsa ez neki és alapból féltékeny volt, ezért csak arra gondolt, hogy egy másik lánnyal van és róla megfeledkezett. Idegesen fel-alá járkált az egyetem bejáratánál, időnként az eget nézte. Nem sokkal később látta a barátját kijönni, azonban nem volt egyedül. Hát persze, hogy megint Gemma, az a csaj minden alkalmat megragad, hogy vele lehessen és ez neki egyáltalán nem tetszett. Meg is álltak, valamiről beszélgethettek, amit a távolság miatt már nem hallhatott. Folyamatosan nézte őket, átölelték egymást, majd szép lassan egymáshoz bújtak. Földbe gyökerezett a lába, a lélegzete elállt és hirtelen azt sem tudta mit csináljon. Louis megcsalja őt és pont azzal a nővel, aki a legjobban irritálja, hiába viselkedik visszafogottabban, mint a többiek.

2013. november 10., vasárnap

Bevezető rész

Na végre elérkezett az az idő is, amikor felkerül erre a blogra is a bevezető rész. Lehetne nevezni első résznek is, de mivel ez inkább az előzményeket írja le, így inkább egy bevezető résznek meg el. Ha tetszik, iratkozz fel és ha elolvastad, akkor kérlek hagyj nyomot magad után, sokat számítana nekem. 

1991-et írunk.
Johannah Poulston egy átlagos angol tini lány, aki iskolába jár és készül az érettségire. Elkövetett egy hatalmas hibát, méghozzá azt, hogy beleszeretett Troy Austinba, aki ugye már 22 éves és az egyetemen tanul, azonban nagyon rossz tanuló. A szülei ellenezték ezt a kapcsolatot, mert a lány főleg a tanulás hiánya miatt szerzett be egyre rosszabb jegyeket. Ezért szobafogságra ítélték és nem találkozhatott a szerelmével, ez körülbelül áprilisban történhetett. Két hónapig nem láthatta a szerelmét, de leveleztek egymással: akkoriban nem volt még elterjedve az internet, így hagyományos úton történt meg, ami nem volt olyan egyszerű. Mindig ki kellett szökni otthonról, vagy az iskolából, hogy feladhassa a levelét, illetve azon is izgulnia kellett, hogy ő jusson először a postaládához, és ne szedjék el előle a levelet. Sajnos az utóbbi miatt rengeteg üzenetet nem kapott meg, de nagy részét igen szemfülességének köszönhetően. Azonban nem tudta az igazat, nagyon naív volt még és minden szavát elhitte Troy-nak, miközben ő más nővel volt már elég régóta. Erre akkor kellett rádöbbenie, amikor már elengedték a szülei, mivel sikeres érettségit tett és persze, hogy az első ahová ment, az a szerelme volt. Egy másik lánnyal csókolózott a parkban, ekkor a szíve darabokra hullott és hatalmas csalódottságot érzett, mert mind végig csak becsapták és hitegették. Úgy érezte közbe kell avatkoznia, hogy jól megtépje a csajt. Mégis hogy képzeli, hogy elveszi tőle a szerelmét? Troy csak az övé, és ezt most meg is akarta mutatni. Összeszedte magát, majd gyors léptekkel feléjük tartott.
-Szállj le a pasimról, te ribanc! –Kiabálta, ekkor mindketten rá néztek és hirtelen azt sem tudták, hogy mi van.
-Mit keresel itt, Jay? Nem úgy volt, hogy a szüleid sehová se engedtek el?
Közben a másik lány folyamatosan csókolgatta Troy-t mindenhol, ahol csak éri, aminek persze a férfi sem tudott ellenállni, viszonozta is. Talán nagy hiba volt ez a részéről, mert Jay megfogta Chantal haját és tépni kezdte. Persze, hogy ő sem hagyta magát, tehát verekedés alakult ki a két lány között, Troy-nak kellett közbeavatkoznia.
-Lányok, fejezzétek be ezt! Jay, én már nem szeretlek téged, ezért szakítok veled! Sajnálom! –Troy kijelentése Jay összeesett azonnal, egyesenes a férfi karjaiba. Beszélni kezdett hozzá hátha reagál, de semmi. Emiatt hatalmas lelkiismeret-furdalás öntötte el, talán nem így kellett volna közölnie vele. Azonnal a kocsi hátsó ülésére fektette és már rohant is vele az orvoshoz, természetesen Chantal is vele tartott, aki nagyon nem volt megértő. Féltékenységi jelenetet rendezett le, amiért Troy nem említette, hogy egy másik lány is van a képben, ő mindvégig azt hitte, hogy ő az egyedüli nő Troy életében.
-Végeztem veled, te senki! –Üvöltötte Chantal a kocsiban.
-Ne kiabálj kérlek! Ezt meg meg kell beszélnünk, nem léphetsz le csak úgy!
Végül elhallgattak mindketten. Jay közben magához tért és azt sem tudta, hogy hol van. Csak annyit tudott tenni, hogy körbe néz, de az se ment neki igazán, mert borzasztóan szédült és hányingere is volt.
-Hol vagyok? –Nyőgte ki, ekkor Troy és Chantal ránéztek.
-Jól vagy? –Kérdezte Troy.
-Szédülök és hányingerem van.
Megérkeztek az orvoshoz, már csak a sort kellett kivárni, azonban szerencsére nem kellett sokat, így sorra is került tíz percen belül. Troy és Chantal kint várakoztak, amíg Jay vizsgálaton van.
-Mi bajom van, Doktor Úr?
-Semmi olyan, ami aggódalmat válthatna ki, ugyanis Ön gyermeket vár! Gratulálok!
Nem, ez nem lehet. Ez nem történhet meg pont vele, hogy itt marad egy gyerekkel egyedül apa nélkül, mert Troy most szakított vele. Egyedülálló anya lesz belőle, oda minden tervének, mert szerette volna a karrierjét építeni, de egy gyerek ebben akadályozni fogja. Mit tegyen? Vetesse el? De ahhoz nincs szíve. Nevelje fel? Sok gondot okoz egy 18 éves lánynak. 
Az orvos közölte is a „jó” hírt a többiekkel, teljesen ledöbbentek ők is, erre tényleg nem számított senki. Chantal szúros szemekkel nézett Troy-ra.
-Most meg mi van? 
-Szerinted? Gyereket vár, akkor biztos, hogy vele maradsz!
-Miből veszed ezt? Mondtam én ilyet?
-Számomra egyértelmű ha nem is mész vissza hozzá, hogy akkor is kettőnk között fog állni ez a gyerek, mert neked fontosabb lesz ő, mint én! Tehát én végeztem veled! Viszlát! –Chantal felállt a helyéről és amilyen gyorsan csak tudott, távozott. Troy a combjaira csapott egyet mérgében, közben a fejét rázta. El is gondolkodott rajta, hogy kell-e neki Chantal? Nem volt egy igaz szerelem az biztos, még csak nem is bánta, hogy elment és miatta majdnem kidobta Jay-t, akit mindig is szeretett.

Teltek a hónapok, a fiatalok most rendezkednek be az új lakásukba, ami nem túl nagy, de hármuknak pont elegendő. Nagyon sokat fordítottak a baba szobájára is, annak tökéletesnek kell lennie. Már csak három hónap és megérkezik, amit nem győztek kivárni. Lehet, hogy számukra szörnyen lassan telt el, de mások szerint csak úgy repül az idő és ez ilyenkor sem volt másképp. 
1991. december 24-én a karácsonyfa díszítés közben lett rosszul Jay, úgy érezte ki akar bújni a kicsi, így Troy azonnal ráadta a kabátot, karjaiba vette kedvesét, majd beült az autóba és egyenesen a kórház felé vette az irányt. Mivel még kellett várni a kicsi érkezésére, ezért hazament, mert a díszítés félbe maradt és valakinek azt is be kell fejezni. Utána leült a fa elé, kezébe vette a baba ruhákat és a nézegetése közben egy rettenetesen jó érzés töltötte el belülről, azt hitte csak álmodik. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar eljön az ideje, hogy apa lesz. Pár óra múlva megkapta a kórházból a telefonhívást, mi szerint megszületett és fiú lett. Majdnem leejtette a kagylót, még mindig azt hitte, hogy ez egy álom, de rá kellett döbbenie, hogy ez a valóság. Bement azonnal a kórházba, ahol karjaiba vehette a kisfiát, akit Louisnak kereszteltek el. 
Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kívánhattak maguknak a szülők, mint hogy egy gyerek érkezése. 
Eltelt körülbelül két év, azonban ez nem úgy telt el, ahogy ők azt elképzelték. Talán túl fiatalok voltak és nem tudták milyen igazán egy gyereket felnevelni, minden olyan szépnek tűnt, mégsem volt az. Legalábbis Troy számára, annyira idegesítette őt a gyerek sírása, hogy inkább elment otthonról és Chantal a szeretője lett, majdnem két éven keresztül folyamatosan csalta vele Jay-t és a lány ebből semmit sem sejtett, mert elhitte, hogy párja dolgozik. Olyankor mindig az esküvőjük járt az eszében, hogy milyen jó érzés lenne ez számára, azonban Troy nem kérte meg soha sem a kezét, még csak szóba sem hozott ilyesmi témát. A valóságban esze ágában sem volt, zavarta, hogy a gyerek fontosabb nála és ebből nagyon elege volt. Nem fog munka után azonnal hazamenni, hogy hallgassa azt a kölyköt. Elég, ha éjszaka erre ébred fel. Nem maradhat ez így sokáig, ha Jay nem jön rá magától, akkor ő lép le, de ez nem következett be, mert hamarosan mindenre fény derült, hogy itt nincs minden rendjén. Nyomozott Troy után, megvárta aznap a munkahelyén, majd követni kezdte. Megdöbbenve nézte, hogy szenvedélyesen csókolózik Chantallal, akiért majdnem dobta még annó, de a gyerek összekötötte őket. Miért is álmodozott esküvőről, hiszen Troy csalja őt ezzel a kis ringyóval? Egyáltalán minek bízott benne? Miért hitt neki, hogy szereti? Tudhatta volna, hogy nem a gyerek és miatta jött vissza, hanem mert akkor Chantal dobta. Kihasználva érezte magát. Szakítás lett ennek a kapcsolatnak a vége, Jay visszaköltözött a szüleihez, természetesen Louist is magával vitte, ugyanis az apja nem szereti őt. Megfogadta magában, hogy azt neveli majd a gyerekbe, hogy gyűlölnie kell, mert egy szélhámos, így soha nem akarja majd látni és ha netán Troy visszajönne valamiért, elküldi a fenébe. Soha többé nem bocsát meg neki.

Louis már óvodába járt, amikor ismét rátalált a szerelem, egy gazdag pasit fogott ki, tehát ezért még szerencsésnek is érezte magát, mert nem csak a szerelem van meg, hanem a pénz is. Már ha feleségül veszi és elfogadja, hogy neki gyereke van. Nem sok egyedül álló anya ilyen szerencsés, de nála úgy tűnt, hogy neki ez most meg lesz. Semmi képp sem engedheti el maga mellől Mark Tomlinsont, egy úriembernek tartotta, sokban különbözött Troy-tól. Túl szép lett volna, ha ez a kapcsolat bökkenő mentes lenne, de nem így volt, ugyanis az apósa nem fogadta el, mert úgy gondolta, hogy csak a pénzt szereti. Hiába bizonygatta, hogy tiszta szívből szereti Mark-ot, nem hitte el neki. Egyszer már felcsináltatta magát és ott maradt a gyerekkel, nem ilyen nőt képzel el a fia mellé. Mark viszont imádta Louist és hamarosan megkérte Jay kezét, nem érdekli mit mond az apja. Megígérte, hogy Louis felveheti a Tomlinson nevet, hogy ő is a család tagjává váljon. Hiszen nem akármilyen családról van itt szó, a környéken mindenki ismerte őket, hatalmas vállalkozásuk volt és egy több generációs villában éltek, ahol garantáltan mindenki elfér. Megtörtént élete legszebb napja, Mark feleségül vette őt és négy csodálatos kislánnyal ajándékozta meg. 1998. augusztus 4-én megszületett Lottie, utána 2000. augusztus 16-án Fizzy, majd végül az ikrek, Daisy és Phoebe 2004. március 23-án.
Eltelt 22 év 1991 óta és majd innen folytatódik a történet.